Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hashim Thaci

MTI Világ

Jobb, ha nem megy Szerbiába a koszovói külügyminiszter

A szerb hatóságok letartóztathatják Hashim Thaci koszovói külügyminisztert, ha a politikus Belgrádba utazik. Még mindig érvényben van ellene ugyanis egy 18 évvel ezelőtt kiadott elfogatóparancs – jelentette a szerb köztévé pénteken.

MTI Világ

Mégis új kormányfőt kaphat Koszovó

A vasárnapi előre hozott választást Thaci pártja nyerte, de egy kiszivárgott koalíciós megállapodás szerint az ellenzéki összefogás jelöltje, Ramush Haradinaj lesz a kormányfő.

MTI Világ

A kormányfő pártja nyert Koszovóban

A koszovói választási bizottság által hétfő reggel közzétett előzetes eredmények szerint Hashim Thaci miniszterelnök pártja, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) nyerte meg a vasárnap tartott előre hozott parlamenti választásokat a szavazatok valamivel több mint 31 százalékának megszerzésével.

MTI Világ

Az EU nélkül nem tárgyal Koszovó Szerbiával

Hashim Thaci koszovói miniszterelnök egyértelművé tette vasárnap, hogy nem hajlandó az Európai Unió közvetítése nélkül tárgyalni a belgrádi vezetőkkel. Thaci komolytalannak nevezte Ivica Dacic szerb miniszterelnök erről szóló felvetését, és azt mondta, hogy Belgrád és Pristina között nem lesz közvetlen párbeszéd.

MTI Gazdaság

Orbán Viktor: "ez az ösvény nem járható"

A miniszterelnök szerint a hitelre és adósságra épülő növekedés és jólét tönkreteszi a nemzetet. "Ez az ösvény nem járható" - jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten, az Üzlet és befektetés Koszovóban című gazdasági fórumon, amelyen részt vettek a balkáni ország politikai vezetői, köztük Hashim Thaci, a Koszovói Köztársaság miniszterelnöke.

MTI Világ

A koszovói kormányfő kész tárgyalni a szerbekkel

Hashim Thaci koszovói miniszterelnök belgrádi sajtójelentések szerint csütörtökön kijelentette, hogy kész tárgyalóasztalhoz ülni "az észak-koszovói polgárokkal, de az illegális és a bűnözői körökkel már nem".

MTI Világ

A NATO szerint Thaci a szervezett bűnözés egyik vezéralakja volt

A közelmúltban kiszivárgott, hírhedt koszovói szervkereskedelmi ügy főszereplője, a jelenlegi kormányfő, Hashim Thaci a NATO szerint mindig is a szervezett bűnözés egyik vezéralakja volt. Minderről a The Guardian brit napilap számolt be kedden kiszivárgott NATO-dokumentumokra hivatkozva.

MTI Világ

Thaciból kinézik, hogy tudott a szervkereskedőkről

Hashim Thaci koszovói kormányfő nagyon közeli munkatársai érintettek a koszovói szervkereskedelmi ügyben, ezért nehéz elképzelni, hogy a politikus soha ne hallott volna a bűncselekményekről - mondta Dick Marty svájci szenátor az RTK koszovói közszolgálati tv-nek.

MTI Világ

Oroszország nyugtalan a koszovói kormányfő múltja miatt

Oroszországot nagyon nyugtalanítja az Európa Tanács jelentéstervezete, amely szerint Hashim Thaci koszovói kormányfő a 90-es években egy bűnügyekkel is foglalkozó felkelőcsoportot vezetett - közölte szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Moszkvában tárgyalt szerbiai kollégájával, Vuk Jeremiccsel.

1 2
Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Bologna bevezette tavaly a 30-as tempólimitet, 34 év után először nem történt halálos gázolás a városban

Bologna bevezette tavaly a 30-as tempólimitet, 34 év után először nem történt halálos gázolás a városban

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén

„Az én autóm kemény fából épült” – Szabó Péter operaénekes saját kezűleg épített autócsodái

„Az én autóm kemény fából épült” – Szabó Péter operaénekes saját kezűleg épített autócsodái

GKI: 5 forintnyi exportbevételből 4 külföldi tulajdonoshoz kerül

GKI: 5 forintnyi exportbevételből 4 külföldi tulajdonoshoz kerül

Tóth József MSZP-s polgármester fia lesz a Tisza Párt kampányfőnöke

Tóth József MSZP-s polgármester fia lesz a Tisza Párt kampányfőnöke

Franciaország hírszerzési segítséget ajánlott fel Ukrajnának, miután Washington azt felfüggesztette

Franciaország hírszerzési segítséget ajánlott fel Ukrajnának, miután Washington azt felfüggesztette

Újabb vezetők távoznak a Honor éléről

Újabb vezetők távoznak a Honor éléről

Újra lesz Trump–Orbán-találkozó

Újra lesz Trump–Orbán-találkozó

A címlapról ajánljuk